Kőszeghy Károly, mérnök

Kőszeghy Károly, mérnök

SZAKMAI ÉLETRAJZ

Kőszeghy Károly Magyarország egyik vezető statikus mérnöke.

Nevéhez 50 év tapasztalat, több száz műszaki épület (szennyvíztisztító-, ipari-telepek, csarnokok, medencék), és számos szakmai újítás (többek között az első magyarországi acélszerkezetű rothasztó medence tervezése, az ipari formatervezésre bejegyzett "Tanuszodák íves főtartókkal fedve." kiötlése és kidolgozása) fűződik.

Vezető tervezője volt az előregyártott elemekből szerelt építési technológiával, állvány nélkül kivitelezhető víztorony építési feladatoknak. AGM Beton Zrt ezért a fejlesztési munkájáért 2016 évben magyar Termék Nagydíjat kapott.

Pályafutását a Mélyépítési Tervező Vállalat vezető tervezőjeként kezdte, később a Kőszeghy Bt. ügyvezető igazgatójaként folytatta.

2003-2015 évek között a Prim Mérnök Iroda vezető igazgatója, vezető tervezője.

Kőszeghy Károly szakmai gyakorlatának fő területei:

Ipari üzemek, vízellátó-, víztisztító-, szennyvíztisztító, hulladéklerakó telepek épületeinek, műtárgyainak, közúti hidak építészeti és szerkezeti tervezése, komplex tervezési feladatok irányítása. Tervezői művezetések. Műszaki ellenőrzések.

Kutatási, fejlesztési munkák irányítása. Típus-tervek kidolgozása.

Oktatási, szakirodalmi tevékenység.

Szakmai végzettség:

1970. okl. építőmérnök. Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Szerkezetépítő szak. Tagja az Építész Kamarának és a Mérnök Kamarának.

Tudományos munka és publikációk:

1980-1999 közt gyakorlatvezetés a Műszaki Egyetem Vasbetonszerkezetek Tanszék felkérésére.

Cikkek a Mélyépítés tudományi Szemle, Műszaki Tervezés folyóiratokban

Szakirányú konferenciákon való részvétel, előadások tartása.

Tervpályázatokon elért eredmények:

Kaposvári szennyvíztisztító telep II. díj (Társtervezők: Boda János, Lázár Csaba)

Alkotó Ifjúság 1977 ÉVM különdíj

Alkotó Ifjúság 1978 ÉVM II. díj

Építőipari környezetvédelmi pályázat I. díj

Budapesti Mélygarázsok pályázat 1991 Megvétel.

REFERENCIA

Nagy szennyvíztisztító telepek

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként, a nagy szennyvíztisztító telepek területén:

Medencék, kezelőépületek, gépházak

Győri szennyvíztisztító telep

Előlevegőztető medencék - Dorr rendszerű előülepítő medencék - Anox-anaerob-levegőztető medencék - Hosszanti átfolyású utóülepítő medencék. A műtárgysor hossza ~220 méter. Legnagyobb szélessége a levegőztető medencéknél 108 méter. (Főtervező: Dr Czakó Lajos és Somkuti Gusztáv - Aquinno Kft)

Gyöngyösi szennyvíztisztító telep

Dorr rendszerű előülepítő medencék - Anox-levegőztető medencék - Dorr rendszerű utóülepítő medencék. + Új fúvógépház + Új gázmotor gépház + új fertőtlenítő medence Beépített alapterület: 5200 m2 (Főtervező: Siposné Szabó Márta és Lux Ferenc -BDL Kft Társtervező: Dr Csíki Béla)

Soproni szennyvíztisztító telep

Hosszanti átfolyású előülepítő medencék - Anox-anaerob-levegőztető medencék - Utóülepítő medencék. A műtárgysor hossza ~180 méter. Műtárgyblokk szélessége: 66 méter (Főtervező: Dr Czakó Lajos és Somkuti Gusztáv - Aquinno Kft)

Észak-budapesti szennyvíztisztító telep

Csatornaiszap fogadó és víztelenítő gépház. Építészeti és szerkezettervezés. (Generál tervező: BDL Kft Főtechnológus: Lux Ferenc) /2009/

Észak-budapesti szennyvíztisztító telep

Új homokfogó műtárgy és lefedése daruzott csarnok épülettel - további meglévő műtárgyak lefedése - Új szagtalanító épület, szivattyú gépházak, zsírfogó gépház stb. (Megbízó: Alterra Kft. Társtervező: Tower Edvin) /2001/

Marcali szennyvíztisztító telep bővítése

Új biológiai szennyvíztisztító medencetömb és Központi kezelőépület (2014-2015) (Főtervező: Forma Plan Bt Mohari Ferenc)

Délpesti szennyvíztisztító telep

Hulladékkezelő épület és kiszolgáló létesítményei. (Megbízó: Alterra Kft. Társtervező: Tuzson Balászné) /2003-2004/

Oroszlányi szennyvíztisztító telep

Rekonstrukció a meglévő műtárgyak újra hasznosításával, átalakításával. Új iszapvíztelenítő, fúvógépház. Meglévő műtárgyak rekonstrukciója, stb. (Főtervezők: Szepesváry Jenő és Lux Ferenc - Purátor Kft) /2003/

Hatvani szennyvíztisztító telep

A telep bővítése. 2 db új, *30 m Purden műtárgy + új rács és homokfogó + kezelő épületek Beépített alapterület: 2100 m2 (Főtervező: Siposné Szabó Márta, társtervező: Dr Csíki Béla) /2005/

Szentgyörgypusztai iszaptároló

Az iszaptároló lefedése csarnok épülettel (17.000 m2 alapterületű csarnok) (Főtervezők: dr. Czakó Lajos és Mohari Ferenc - Társtervező: Kőszeghy Attila) /1991/

Richter Gedeon Vegyészeti gyár

Szennyvíztisztító telep: új vegyszerkezelő gépház és fúvógépház (Főtervező: Seres János)

Dorogi szennyvíztisztító telep

Egyesített kombinált műtárgy előregyártott elemekből szerelt kivitelezéssel (főtervező: Horváth Gábor- H.J.K. Mérnök Iroda Kivitelező: AGM Beton Rt) /2000/,

Kapuvári szennyvíztisztító telep

Rekonstrukció és bővítés. Tervek a meglévő rothasztók felújítására. Új műtárgyak és kezelőgépház. Kiviteli terv. (Generál tervező: Horváth Gábor - Környezetmérnöki Kft /2011/

Veresegyháza szennyvíztisztító telep

A telep bővítése, új kezelőépületek, műtárgyak (Főtervező: Kocsis Zoltán - K+K Kft Társtervező Dr Csíki Béla) /2011/

Vákuumos szennyvíz átemelő gépházak

Az alábbi telepeken épültek meg:

Kondoros, Tószeg, Tiszajenő, Alsónémedi, Hernád, Zsáka, Furta, Kőrösladány (Főtervező. Erforex Kft) /2000-2003/

Komposztáló telepek

Győr-Likócs szennyvíztisztító telep

Komposztáló létesítmény + Iszapvíztelenítő gépház + Kiegészítő létesítmények (Kezelőépület, faapríték tároló, biofilter, komposzt utóérlelő. Bruttó beépített alapterület: 2000 m2 Főtervező: Dr. Czakó Lajos, Somkuti Ágoston - Aquinno Kft /2004/

Soproni szennyvíztisztító telep

Cellás komposztáló létesítmény + Iszapvíztelenítő gépház + Gázmotor gépház + Kiegészítő létesítmények (Faapríték tároló, biofilter) Bruttó beépített alapterület: 1800 m2 Főtervező: Aquinno Kft Főtervezők: Dr. Czakó Lajos, Somkuti Ágoston /2005/

Rábatamás, új szennyvíztisztító telep

a telep valamennyi műtárgya, benne KBA műtárgyak is /2012/ (Főtervező: Lux Ferenc és Mitsányi Gábor-BDL Kft) /2012/

Iszaprothasztók

Gyöngyösi szennyvíztisztító telep

2 x 1200 m3 térfogatú rothasztó medence és hőcserélő gépház. (Építés közbeni állapot.) + Gázsűrítő + Gáztartály + Gázfáklya /Generál tervező: BDL Kft Főtervező: Siposné Szabó Márta./ /2005/

Szombathelyi szennyvíztisztító telep

2 x 2500 m3 térfogatú, feszített vasbeton szerkezetű rothasztó medence és hőcserélő gépház. /Generál tervező: Aquinno Kft Bp. Dr Főtervezők: Czakó Lajos és Somkuti Gusztáv) /2006-2008/

Nyíregyházi szennyvíztisztító telep

2 x 1700 m3 térfogatú, feszített vasbeton szerkezetű rothasztó medence és hőcserélő gépház. + Gázsűrítő + gáztartály + gázmotor gépház + Iszapkezelő gépház + Iszapsűrítő + Kigázosító + átemelő szivattyú gépházak Generál tervező: (Generál tervező: Nyírség Konzorcium - Nyíregyháza Főtervező: Major Ferenc) /2009-2011/

Székesfehérvári szennyvíztisztító telep

2x3700 m3 térfogatú, acélszerkezetű rothasztó medence és hőcserélő gépház. + Gázsűrítő + gáztartály + gázmotor gépház + Iszapkezelő gépház Generál tervező: Mélyépterv (1984)

Szennyvíztisztító telepek (a Mélyépterv vezető tervezőjeként):

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Mélyépterv vezető tervezőjeként, a kis és nagy szennyvíztisztító telepek területén:

Komlói és Kaposvári új kommunális szennyvíztisztító telepek : a telepek valamennyi magas épülete és mélyépítési műtárgya. (Technológus főtervező: Boda János)

Dél-budapesti, győri, miskolci, székesfehérvári, tatabányai, gödöllői, kazincbarcikai, salgótarjáni, sátoraljaújhelyi, nyíregyházi, kecskeméti, nagyatádi, nyergesújfalui, zánkai, ceglédi, jászberényi, pápai, kommunális szennyvíztisztító telepek : a telepek számos magas épülete, mélyépítési műtárgya. (Főtervezők: Péter Mária, Dr Kőrösmezey László, Boda János, Benyó Imre)

EIVRT zalaegerszegi gyár ipari szennyvíztisztító épülete.

FORTE ezüstös szennyvizek tisztítása.

KÖFÉM. Olajos szennyvizek tisztítása. Vízkezelő épület. Szűrtvíz tároló.

Kis szennyvíztisztító telepek

Kőszeghy Károly a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként a Purátor Kft, BDL Kft, Aquinno Kft, Biogeist Kft, Nairam Kft Generáltervező cégek megkeresésére közel 50 új "zöldmezős" szennyvíztisztító telep és számos meglévő telep bővítéséhez szükséges új medence és épület építész és szerkezetépítési terveit készítette el.
A következő lista a teljesség igénye nélkül, a jelentősebb munkákat mutatja be.

az Aquinno Kft megbízására elkészült tervek

(Vezető technológus tervezők: Dr. Czakó Lajos és Somkuti Gusztáv) Dunaharaszti szvt rekonstrukció /2002/, Tapolca szvt bővítése /2003/, Körmendi szvt. bővítése /2004/, Tatabányai szvt.- Iszaptárolók /2002/, Noszlop új szvt telep /2012/, Urkut meglévő telep bővítés /2012/, Fertőendréd meglévő telep bővítése /2011/

a Biogeist Kft megbízására elkészült tervek

(Főtervező: Nemere Péter): Alsónémedi új szvt /1998/, Zsáka- Furta új szvt /2003/, Budajenő szvt /2002-2005/, Ócsa szvt /2001/, Nyíradony, Nőtincs új szvt telep /2003/, Pacsa új szvt telep /2003/, Pálháza új szvt telep /2002/

a Nairam Kft (Szolnok) megbízására elkészült tervek

(Főtervező: Benedek Zoltán) Balatonfűzfő Gipsziszap sűrítő /2000/

Purátor telepek, KBA körszimmetrikus medencékkel

Mónosbéli szennyvíztisztító telep /1998/ és Felcsúti szennyvíztisztító telep /1999/

Purátor telepek KBA körszimmetrikus medencékkel + Iszapsűrítők + Fúvógépház + Fertőtlenítő + Iszapvíztelenítő és szociális kezelő épület. Komplex építész és szerkezettervezés. (Generál tervező: Purátor Kft illetve BDL Kft /Főtervező: Szepesváry Jenő illetve Siposné, Szabó Márta/)

Felcsút, szennyvíztisztító telep: KBA körszimmetrikus medencékkel

Mónosbél, szennyvíztisztító telep: KBA körszimmetrikus medencékkel

Export tervezési munkák

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként, az export tervezési munkák területén:

Rokiskió, szennyvíztisztító telep

Építészeti és szerkezettervezési adatszolgáltatás (Főtervező: Elefánty László - Mélyépterv International Kft) /1991/

Az alábbi export tervezési munkák generál tervezője: Aquinno Kft (Bp Fehérvári út 83), vezető technológus főtervezői: Dr Czakó Lajos és Somkuti Gusztáv. Kőszeghy Károly az alábbi területeken vett részt a tervezési feladatokban:
Új műtárgyak és épületek építészeti és szerkezeti tervezése. Meglévő, hasznosítható műtárgyak rekonstrukciója. Koncepció tervek, engedélyezési adatszolgáltatási tervek, kiviteli tervek készítése.

Jekatyerinburg, szennyvíztisztító és ivóvíztisztító telepek

Északi szennyvíztisztító telep rekonstrukciója. /2003-2012/ Új tömbösített szennyvíztisztító medencék, kezelőépületek. A 2x5000 m3 hasznos térfogatú iszaprothasztó feszített vasbetonszerkezettel készült. A kép a megvalósult állapotról 2015-ben készült. (Fotó: Krüzsej Sándor)

Jekatyerinburg, szennyvíztisztító telep: rothasztó

Jekatyerinburg, szennyvíztisztító telep: rothasztó

Jekatyerinburg, szennyvíztisztító telep, rothasztó: terv

Északi ivóvíztisztító telep rekonstrukciója. /2007-2012/ Új tömbösített víztisztító medencék kialakítása felépítményi épületekkel. Fő létesítmények: Homokszűrő (alapterület ~6000 m2 Beépített térfogat 85400 lm3). Mikroszűrő és diszpécser épület (alapterület ~1000 m2 Beépített térfogat 15000 lm3). Flotáló-előózonozó (alapterület ~4200 m2 Beépített térfogat 63000 lm3). Ózonozó-aktív szénszűrő épületek (2 db) (alapterület 2 x 2200 m2 Beépített térfogat össz.: 51000 lm3). Ivóvíztároló medencék (alapterület ~8540 m2). Koncepció, engedélyezési és kiviteli tervek.

Nyugati ivóvíztisztító telep rekonstrukciója meglévő, hasznosítható műtárgyak felújításával. (2009-2010) (A telep beépített alapterülete: ~ 78000 m2 ) Új tömbösített víztisztító medencék kialakítása felépítményi épületekkel. Koncepció és engedélyezési terv

Nyugati vízmű. Membrán szűrő és iszapvíztelenítő épület. (2008-2013) (Az épület két vízkezelési technológiát szolgál ki. Alapterülete: 70x34 m2. Beépített térfogat: 30740 lm3.) Engedélyezési, építész és statikai kiviteli tervezés. Ez a kép az épület műszaki átadásán készült 2013. február hóban. (Fotó: Bakos Tamás)

Déli szennyvíztisztító telep bővítése. (2008-2010) Új rács és homokfogó létesítmény, tömbösített szennyvíztisztító és iszapkezelő medencék, kezelőépületek. Koncepció és engedélyezési tervezés.

Jekatyerinburg, nyugati vízmű: membrán szűrő épület homlokzat

Revda, szennyvíztisztító és ivóvíztisztító telep

Szennyvíztisztító telep rekonstrukció. (2010-2013) Meglévő műtárgyak felújítása mellett új létesítmények tervezése. (Rács és homokfogó, rothasztó medencék, központi gépház) - Koncepció és engedélyezési terv. Építészeti tervezés

Víztisztító telep. Rekonstrukció. (2011) Új derítő és hulladékkezelő gépház (szűrő, flotáló ózonozó, mészelőkészítő, iszap-víztelenítő gépház. Beépített térfogat 17400 lm3)- Koncepció-, engedélyezési terv. Építészeti tervezés

Uszodák és azok kiszolgáló létesítményei

Kőszeghy Károly a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként számos uszoda medencéjének és kiszolgáló létesítményeinek építész és szerkezetépítési terveit készítette el.
Külön figyelmet érdemel az általa kifejlesztett és kidolgozott rendszer: "Tanuszodák íves vasbeton főtartókkal fedve".

Bácsalmási tanuszoda

Tanuszoda íves vasbeton főtartókkal fedve. (Társtervező: Péchy Imre) Szerkezetépítő: AGM Beton Rt - Szilágyi Gábor) /2006/

Bácsalmás: tanuszoda, íves vasbeton főtartókkal fedve.

Acsai tanuszoda

Tanuszoda íves vasbeton főtartókkal fedve. (Ipari formatervezéssel védve.-Társtervező: Péchy Imre) Szerkezetépítő: AGM Beton Rt - Szilágyi Gábor) /2007/

Acsa: tanuszoda, íves vasbeton főtartókkal fedve.

További úszómedencék, és uszodák kiszolgáló létesítményei

Zalaegerszegi 50 méteres medence (Építész tervező: Tuzson Balázsné) /1997/

Mezőkövesd Zsóry fürdő Élmény medence (Építész tervező: Tuzson Balázsné) /1999/

Csepeli strandfürdő rekonstrukciója. 50 méteres úszó, strand medence, gyerek medence kiszolgáló gépházakkal, tároló tartályokkal. (Építész tervező: Tuzson Balázsné) /2001/

Csepel, strandfürdő

Kiskunfélegyháza strandfürdő. Új öltözö épület (Társtervező: Fodor Róbert) /2007/

Vízellátás / víztározó medencék / víztornyok

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként, a vízellátás területén:

Ivóvíztárolók

Hungaroring 500 m3-es (Megbízó: AGM Beton Rt) /2001/

Sejce 200 m3-es /2001/ (AGM Beton Rt)

Korányi kórház 2x250 m3-es (Főtervező: Boros László - Complanex Kft) /2000/

Pilisszentkereszt 500 m3-es /2003/ (AGM Beton Rt)

Érdi 300 m3-es (AGM Beton Rt) /2009/;

Ivóvíztornyok előregyártott vasbeton elemekből építve.

A 2014-2015 években öt víztorony épült : Dömsödön 500 m3, Gádoroson 200 m3, Árpádhalmon, Újirázon, Eperjesen 100-100 m3 térfogattal. Társtervező: Dr Csíki Béla Megbízó-kivitelező: AGM-Beton Zrt (Szilágyi Gábor)

Víztorony Dömsödön (500m3)

Víztorony Eperjesen (100m3) és Gádoroson (200m3)

Az árpádhalmi, eperjesi, gádorosi víztornyok építés közbeni állapotáról Dron felvételek is készültek, melyek felkerültek a You Tube-ra. Lásd:

Vízellátás (a Mélyépterv tervezőjeként)

Kőszeghy Károly pályakezdőként rész vett a 2x 40.000 m3-es gellérthegyi medence tervezésében, amely Dywidag rendszerű utófeszített vasbeton szerkezetből épült. Főtervezők: Dr Márkus Gyula és Dr Janzó József) /1972-1977/
Később, a Mélyépterv vezető tervezőjeként számos további tervet készített a vízellátás területén.

2x 40.000 m3-es gellérthegyi medence

MVGY PAN II. Víztisztítás. Víztisztító épületek Szűrőház. Szivattyúház. Műtárgyak. (Főtervező: Mendik Istvánné)

Fővárosi Csat. Művek. Ferencvárosi szennyvíz-tisztító telep Rekonstrukció.

Gazdagréti lakótelep. 2000 m3-es medence és nyomásfokozó gépház.

Zalaszentgróti Vízmű. Víztisztító épület. Víztároló. Szivattyúház.

Nyugatnógrád térség vízellátása. Rétség. Központi vízmű telep. Savtalanító épület. Szivattyúgépház. Ivóvíztároló medencék. (Rétság 2x1000m3, Nagy-oroszi 2x500 m3)

Békéscsabai konzervgyár vízellátása.

Víztároló medencék előregyártott elemekből (a Mélyépterv tervezőjeként)

Baracs - Apátszállás vízellátása.

Lázbérci vízmű bővítése.

Nyíregyházi II. vízmű.

Nyírbátori Vízmű

Rókahegy Bp. 2x5000 m3, Tököl 2x2000 m3, Gazdagréti lakótelep 2000 m3, Nagymaros 1000 m3 Balatonfüred 2000 m3, Balatonszárszó 1000 m3, Tereske 1000 m3, Balatonfűzfő 800m3, Aqua-Seal rendszerű medencék kis településekre

Purátor telepek Purablokk medencékkel

Forró község, szennyvíztisztító telep /2000/ és Kerecsend, szennyvíztisztító telep /1999/

Purátor telepek Purablokk, egy műtárgytömbbe összesített szennyvíz medencékkel + Fúvógépház + Fertőtlenítő + Iszapvíztelenítő és szociális kezelő épület.

Kerecsend, szennyvíztisztító telep: Purablokk medencékkel

Forró község, szennyvíztisztító telep: Purablokk medencékkel

további Purátor illetve BDL telepek

Ásotthalom új szvt telep /2001/; Bajánsenye új szvt telep /2004/; Bonyhád /2007/, Cserháthaláp szvt telep /2001/; Délhús-Alsómocsolád /2006/, Dunavarsány, Ebes, Fertőszentmiklós, Garáb, Gelej, Hajdúnánás, Hegyesd, Herceghalom, Himesháza /1999/, Ipolytarnóc/2000/, Iszkaszentgyörgy /2002/, Kaszaper /1998/, Kecskemét-Gallfood, Kiskunhalas /2000/ /1998/ Komádi /2003/, Mány /2006-2008/, Mónosbél új szvt /1998/ Pécsvárad új szvt /2001-2002/, Pilis szvt /2003/, Pocsaj, Rum új szvt /2007/, Sajóbábony meglévő telep rekonstrukció /2002/, Szeged-Rókusfalva átemelő átalakítása/2009/; Szentes /2005/; Vasvár új szvt /2001/; Rábatamási új szv telep /2012/

Ipari üzemek / irodák / hidak / hulladék lerakók

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Kőszeghy BT illetve PRIM MÉRNÖK IRODA Kft vezető tervezőjeként, az ipari üzemek területén:

ROCLA csőüzem új csőgyártó csarnok

(3.600 m2 alapterületű) Új beton keverő üzem, csőgyártó gépek mélyalapozással. /1996/ (Megbízó: Szilágyi Gábor ROCLA Kft)

PONT Méréstechnikai Kisszövetkezet

Bp. XIX. ker. Víztorony átépítése 6 szintes épületté. A belső hengerfal kibontása után új födémek készültek a belső lépcsőház magba és a külső gyűrűfalba befogva. Függőleges nyílások bontása külső hengerfalba az ablakok részére. + Előtérben kétszintes szociális épület épült. (Társ tervező: Tower Edvin)

Fővárosi Gázművek

Óbudai telephely rekonstrukció / Lomb utcai telephely rekonstrukció (Megbízó: Gázművek)

SIEMENS telefongyár

Udvartér rendezése. Közműalagutak, tüzivíz medence, szökőkút, stb. (Társ tervező: Kőszeghy Attila és Tower Edvin)

Győri szvt. telep.

Granulátum tároló csarnok. /1994/ (Társ tervező: Tower Edvin-Mélyépterv Kft)

KEMABO Kft

Bútor bemutató telephely. (Társ tervező: Tower Edvin)

AGM Beton Zrt

új, "zöldmezős" betonelemgyártó telep - MONOR - Komplex tervezés (Megbízó: Szilágyi Gábor)

Hulladékrelakó telepek

Zalaegerszeg-Búslakpuszta hulladékrelakó telepe

A telep valamennyi épülete, műtárgya. /1997/ Főtervező: Tóth Árpád Technoplus Kft

Székesfehérvár - Pénzverővölgy hulladékrelakó telepe

A telep valamennyi épülete, műtárgya. /2000/ Főtervező: Déri Lajos - Solvex Kft Kivitelező: Alterra Kft

Dabas /1997/, Jánossomorja /1998/, Tura /1999/, Gyál /1999/ községek és Ráckeve /2001/ térségének hulladékrelakó telepei

Altervezői munkák, L & L Kft (Főtervező: Lovas Zsuzsa)

Ipari üzemek (a Mélyépterv vezető tervezőjeként)

Kőszeghy Károly jelentősebb építész és szerkezet-tervezői munkái a Mélyépterv vezető tervezőjeként, az ipari üzemek területén:

KKV Szőny. Almásfüzitői telep

Hordó és dobgyár. 5000 m2 alapterületű ipari csarnok.

Kabai lizin üzem

Fermentáló többszintes üzemcsarnoka. Beépített térfogat 40.000 lm3

MAGYAR SUZUKI (Esztergom)

Központi szolgáltató épület.

KKV Szőny Olajkeverő üzem

Kezelőépület. Adalék és keverő szivattyúház. Kenőolajraktár. Üzemközi csővezetékek. stb.

Dunai Vasmű

Konverteres Acélmű. Technológiai gépalapok. Kokszolómű fejlesztése. Új átadó tornyok. Technológiai épületek, darupályák rekonstrukciója. Meleghengermű. Hideghengermű. Rekonstrukciós munkák.

További munkák

KKV Szőny: gázolajtároló telep. Tűzivíz szivattyúház
DKV III.: tűzvédelmi beruházás. Szivattyúház. Trafóépület.
KÖVAC Csősavazó üzem: savazó medencék. Darupálya felújítás.
TIFO : iszapégető darupálya.
Lábatlani papírgyár: üzem-csarnok.
Csepeli Vas Fémmű: vasútüzemi csarnok.
EXPO: központi szervízépület. 8.000 m2 alapterületű több funkciós épület.

Iroda- és lakóépületek, híd tervek

Irodaépületek, lakóépületek:

Magyar KOLPING Szövetség székháza. Bp. III. ker. Vihar u. 8. (Társ tervezők: Tower Edvin és Virághalmy Ágnes)

Dunavarsány Iparipark szvt. Központi iroda épület (Főtervező: Czakó Lajos Aquinno Kft)

További társasházak, családi házak engedélyezési és kiviteli tervei felsorolás nélkül.

Híd tervek

Közúti hidak a 86-os út Szombathelyt elkerülő szakaszán (Társ tervező: Láng Elemér)

Közúti híd Miskolc belvárosában a Szinva patakon. (Társ tervező: Mély-terv Kft)

ZENE

Kőszeghy Károly életét teljességgel áthatja a zene. Első diplomáját 1965-ben, még a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése előtt zongora - szolfézs tanári képesítéssel szerezte a Győri Zeneművészeti Szakiskolában. A hangszertanulás és elméleti tárgyak gyakorlása mellett zeneszerzéssel is foglalkozott, a tanszaki koncerteken zenésztársaival gyakran szólaltatott meg saját szerzeményeket is.

Műszaki tanulmányai és munkássága mellett sem hagyott fel az aktív zenéléssel.

Az 1971-es táncdalfesztiválra fivérével, Kőszeghy Attilával írt "Hegyek Lánya" című dal nagy sikert aratott Delhusa Gjon tolmácsolásában.

2017-ben fia, Kőszeghy Örs gordonkaművész Daniël Kramer holland zongoraművész közreműködésével videófelvételt készített 1962-ben gordonkára és zongorára írt "Rondo"-jából.

Ugyanezen alkalommal Daniël Kramer videófelvételt készített a szintén 1962-ben írt "Álmok" cimű három tételes zongoradarbból is.

2019-ben új darab komponálásába kezdett, közös megegyezéssel a darabot fia, Kőszeghy Örs fejezte be. A mű a 'Kis Darab szóló gordonkára (2019)' címet kapta.